Hangfal mánia - azaz hogyan kezdtem a hifizést

...a zene az emberiség utolsó reménye...

 

A történet eleje...

A történetem gimnazista koromban kezdődött egy baráti társaság nézegetett egy hangszóró katalógust. Kíváncsian odamentem, miről is folyik az elmélkedés és akkor első látásra beleszerettem a "hangképzés mesterséges tudományába".

Első nekifutásra tulajdonom lett az egyik osztálytárs 2.1-es MLi számítógép hangfala, melynek akkoriban nagy érdeméül szolgált a mélyhangok kiemelését, megszólaltatását képező aprócska mélynyomó, más nevén suwoofer. Érezhető volt a különbség az addig hangfalépítéshez mit sem konyító érzeteimnek, hogy itt valami csoda történik.

Rájöttünk ugyanis, hogy nem mindegy mivel "vesszük körbe" a hangszórókat. Az egyik legfontosabb ebben a légzárás, ugyanis a hangfalakban hang testté válik és nagy erővel próbál kitörni a zárt dobozból.

Mindez a megoldás elég is volt addig, míg már egy idő után fontossá vált a teljesítmény és az igazi "mozi hangok" reprodukálásának az igénye. A számítógép hangfalakban kis teljesítményű erősítők vannak, meghajtják a hozzájuk illesztett hangszórókat. De most jön a lényeg...


A történet veleje...

Amikor az egyik passzív szubládámhoz megvettem életem első audió erősítőjét, egy házilag készített 2x40 Watt teljesítményű gépet csodálattal tapasztaltam - mikor kíváncsiságból rákötöttem saját házi készítésű hangfalaimat -, hogy milyen dinamikusan és szépen szólnak a még kezdetleges dobozaimban a hangszórók ennek a kis testű, de nagy erejű erősítőnek a hatására. Roppant érdekes volt számomra, hogy mennyivel természetesebb így a hangkép (főként az s, sz betűk tisztaságára gondolok itt), ha megfelelő teljesítményű erősítőt alkalmazunk a hangszórók meghajtására.

...Kezdetben számítógép hangfalak erősítőit használtam nagyobb membránfelületű hangfalak hajtására, de egy idő után érezhető volt, hogy a hangszín veszít természetsségéből és a mélyek konganak. Ezt jelezte is a kis hangfal erősítőjének led kijelző lámpája is, hogy az adott jelszintet erősítve nem bír többet kihozni magából...

Rádöbbentem, hogy itt bizony valami másra lesz szükség. Ekkor értettem meg mire is van szükség, ha igazán szép, telt hangzású koncerteket akarunk hallani audió lemezeinkről. Emelett pedig a hangfal készítés "rejtelmeibe" is beleláthattam az egyik ilyen "aktivista" osztálytársam révén a középiskolában. Ő általa értettem és ismertem meg egy hangfal sajátosságait. Mi még akkoriban egy szokványos, mindenki által ismert és szeretett hangszóró márkában bíztunk, hogy ebben testet ölt majd a zene minden porcikája. De később már nevesebb külföldi gyártók termékeit is szem előtt tartottuk.

A hangfalak sorrendben így következtek:

Házikészítésű, hangváltó nélküli "3 utas" hangfal

Még nem ismertük, hogyan és miként készül egy hangfal, mit is kell figyelembe venni, hogy valamirevaló hangot produkáljunk egy-egy ládából. A vezetékeket összesodortuk és csak amikor már erősen torzítottak az egyes elemek, akkor döbbentünk rá, hogy valami nem stimmel...

2.0 MLi hagyományos számítógép hangfal (2x3W)

Rokonoktól kaptam egy ilyen egyszerűnek mondható eszközt, amivel könnyedén lehetett csatlakozni számítógéphez, így arról a zenehallgatás megoldottá vált.

2.1 MLi számítógép hangfal (2x5W + 1x15W)

Osztálytársamtól vettem, nagyon telt mélyeket produkált már akkoriban és ez nagy szempont volt a diszkó korszakban, hogy milyen dobütések szólalnak meg otthonainkban.

Fekete régi lemezjátszó hangfal fadobozban, szélessávú hangszóróval (2x3W)

Polcrahelyezetősége miatt kedveltem hosszú ideig ezen hangfalakat, de a hangjuk igazán soha nem vonzott, amolyan művies, szelelős a hangjuk.

Házikészítésű, hangváltó nélküli "3 utas" hangfal új dobozba tétele, kiegészítve egy háromutas Videoton hangváltóval

Vékony deszkából gyártottunk dobozt a viszonylag jó minőségű drivereknek éa a hatás fokozására hangváltóval szereltem fel a dobozokat. Aakkor jöttem rá, hogy ha több drivert használunk, nem mindegy, hogy melyikre milyen frekvencia tartományt küldünk. A hatás döbbenetes volt, a hangszórók teljesítménye ezáltal megnövekedett. Óvatosnak kell lenni, mert ezen váltók a hang minőségét befolyásolhatják, így azokat jóminőségű alkatrészekből kell készíteni, akár házilag is.

Házikészítésű, Videoton hangváltós 3 utas hangfal új dobozba tétele(légmentesen zárt doboz)

Polchangfal helyett gondoltam, hogy szebb lenne egy zárt állóhangfalba pakolni az előbb említett drivereket és megszületett egy fényévekkel jobb konstrukció, amit nagyon sokat hallgattam és mai napig nem került ki a szobámból.

2 utas hangfal kínai driverekkel

Építettünk még egy kétutas állóhangfalat is. Ebben a driverek miatt a hangkép nem volt számomra természetes, így néha hallgattam csak, tesztelgettem.

Szélessávú tölcséres hangfalak

Építettem egy szélessávú hangszórókkal szerelt hangfalat, ami még "bejáratós".

Legújabb project: Pico Lino 2 hangfalak készítése szélessávú számítógép hangszórókkal szerelve.

 

Vigyázat, még dolgozunk...

 

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 4
Tegnapi: 4
Heti: 8
Havi: 70
Össz.: 50 705

Látogatottság növelés
Oldal: A hifis korszak kezdete...
Hangfal mánia - azaz hogyan kezdtem a hifizést - © 2008 - 2024 - hobbi-hangfal.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »